Itt van már a nyár! – A klip (Part II.)

Tervezz! Aztán sok minden nem pont úgy lesz…
Ennél a dalnál sem volt kérdés, hogy videoklipet kell rá forgatni. Potenciális sláger. A munka előszervezésénél szembesülsz azzal, hogy mekkora meló mindent és mindenkit összerántani egy napra amiről két hónappal azt megelőzően nem tudhatod, hogy éppen jó idő lesz-e a Balcsin. De az nem is elég, full nyárnak, napsütésnek kell lenni, mert különben az egész nem ér semmit. Forgatókönyv írás, ötletek kigyűjtése, mi az ami megvalósítható és mi nem…erről külön regényt lehetne írni. Mikey vállalta a rendezői feladatokat, de jóformán mindenki dobott be ötletet. Végigjártuk a déli partot többször is, keresve a legjobb helyszínt. Fenyves, Fonyód, Lelle, Siófok, aztán valahogy Aligán kötöttünk ki, talán mert hajót ott kaptunk a bulira. De, merthogy a Rockandroll Lakeside Weekend mindig a velencei tónál van, úgy döntöttünk, hogy pár jelenetet ott veszünk fel. Szépen lassan kezdett minden körvonalazódni és amikor a lányok is csatlakoztak a forgatásra, akkor már lehetett érezni hogy nem hibázunk. Minden nap sasoltam az időjárás előrejelzést, hol ezt mondta, hol meg azt… elsőre a júliusi dátummal nem volt szerencsénk. Aznap esett és délután a Balcsin már ugyan kisütött a nap, de előtte döntést kellett hozni, hogy halasztunk…Így csak Augusztus közepe maradt 1 nap a forgatásra vagy tolod az egészet egy évre. Persze az is tény hogy mire megvágod a klipet és megjelenteted, már ősz lesz, így borítékolni lehetett, hogy csak a következő, azaz az idei nyárra fog megjelenni az elkészült anyag. Hát hosszú az átfutás… így is lett. De ne szaladjunk előre….
Bulizz és érezd jól magad!

Szóval felnőttként is átéltük gyerekkori álmainkat a Balcsinál a forgatás alatt. Délelőtt a velencei tónál kezdtünk és a bárban felvettük a benti jeleneteket. Persze az idő szalad és folyamatos időbeni csúszásban vagy. Ezt nem lehet kivédeni. Délután már a Balcsi kristálytiszta vizén hajóztunk és százszor hallgattuk meg a dalt bulizás közben. A hallójáratunkat kimosta az ezerszer hallott refrén, a torkunk kiszáradt, annyiszor énekeltük el. Drónok magasból fényképezték a kék lagúnát és a gyönyörű lányokat a fedélzeten. Végül pezsgővel ünnepeltünk, mert szülinapos is volt a csapatban. Ruhástul a vízbeugrásra csak kevesen vállalkoztak… A lemenő nap vízbefúlva ragyogott, mikor úgy gondoltuk, hogy ez méltó finálé mára. 

Azt gondolod, hogy itt készen vagy? Bizonyos értelemben igen, de a vágási és egyéb munkálatokkal ötször annyit kell melózni, mint azt bárki is gondolja, ha azt szeretnéd, hogy olyan legyen a végeredmény, amit megálmodtál. Ezek részleteivel most nem fárasztanék senkit. Hamar eldőlt, hogy az utómunkák belecsúsznak az őszbe, így csak idén nyár elején fog megjelenni a klip. Így is lett. Szóval kapkodni nem kellett. Ezerszer néztük át a felvételeket és kiválasztottuk a legjobb képeket, főleg a lányokról, az esztétika és a szépség alapvető szempont volt, hogy a képek összhangban legyenek a zene viszonylagos lágyságával, simulékonyságával. Addig szöszmötölsz az apróságokkal, amíg biztos leszel benne, hogy a lábdob hangja pont egybevág mikor lecsapod a Cadillac csomagtartót….
Nna most nézd meg a klipet a youtube-on és igazold, hogy igazam van!
Csak magamat ismételhetem:
Dőlj hátra és lazulj: Balaton….egy sör, egy lángos, azután egy jégkrém…kánikula és csinos lányok
Őszig kitart, sőt tovább is… az év 365 napján mindig!

Andy Miller

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük